Foglalkozások alsó tagozatosoknak

„Ami a gyerekkoromból kimaradt, az végérvényesen, örökre elveszett. Azt senki sem fogja utánam hozni, azért senki sem kárpótolhat.” – Feldmár András
Célunk, hogy az osztály saját problémájára keressünk hasonló konfliktusokkal teli történetet, amit a gyerekekkel közösen bogozunk ki. A szerepjátékok által egymás bőrébe bújhatnak, ezáltal jobban átérezhetik a másik helyzetét, érzéseit. Mindezzel új perspektívákat mutatunk meg nekik. A foglalkozások által nagyobb lesz a gyerekek empátiája, jobb közösség alakulhat ki, növekszik az egymás iránti bizalmuk és fejlődik az egymás közti kommunikációjuk is.
hatszel_kibarat

Ki a barátom? Hogyan vigyázzunk a másikra?

Kortárs bántalmazás megelőzés foglalkozás

Osztálytermi színház formájában, egy történet szereplőiként találkoznak a résztvevők különböző emberi sorsokkal és szituációkkal. A fiatalok a játék segítségével megtapasztalhatják, hogy milyen egymás bőrében lenni, vagy hogyan lehet más minőségben együtt lenni egy közösségben. Az osztálytermi színház a hatékonyság érdekében, minimum 3 alkalmas foglalkozás-sorozat.

Ajánlott korosztály: 1-4. osztályos diákoknak

A kisdelfin meséje - környezetvédelem

A foglalkozás során a gyerekek egy mesén keresztül ismerkedhetnek meg a környezetvédelem fontosságával. A közös kaland során, megtanuljuk a szelektív hulladékgyűjtés fogalmát és hogy, mit hogyan lehet újrahasznosítani. Ezen kívül tippeket keresünk arra, hogyan tudjuk az egyszer használatos tárgyakat tartósabb megoldásra cserélni. Ezáltal a gyerekek alakíthatják a mese történetét és segítenek a szereplőknek újra egymásra találni. A foglalkozás 60 perc.

Ajánlott korosztály: 1-2. osztályos diákoknak

rsz_hatszel_1

Újrahasznosítás, szelektív hulladékgyűjtés

Mit jelent a szelektív hulladékgyűjtés? Mit jelent ha valami egyszer használatos? Mit jelent a környezetvédelem? Miért fontos? A foglalkozás alatt többek között ezekre a kérdésekre keressük a választ. Színházpedagógiai játékok segítségével pedig különböző szituációkat nézünk meg ebben a témakörben és közösen gyűjtünk össze lehetőségeket arra, hogy milyen lehetőségeink vannak a környezetvédelemre.

Ajánlott korosztály: 3-4. osztályos diákoknak

Asszertív kommunikáció kicsiknek

Ebben a foglalkozásban különböző életjeleneteket dolgozunk fel, és keressük saját határainkat és annak kifejezéseit. Cél, hogy az osztály megtanuljon, vitázni, elgondolkodjon a másik helyzetét és képes legyen az ő perspektívájából is megélni a helyzeteket. Hiszünk abban, hogy egymás és önmagunk megismerésével csökkenthető a gyermekek közötti erőszak, agresszió és bántalmazás.

Ajánlott korosztály: 1-4. oszályos diákoknak

Foglalkozások felső tagozatosoknak

„Ami a gyerekkoromból kimaradt, az végérvényesen, örökre elveszett. Azt senki sem fogja utánam hozni, azért senki sem kárpótolhat.” – Feldmár András
Célunk, hogy az osztály saját problémájára keressünk hasonló konfliktusokkal teli történetet, amit a gyerekekkel közösen bogozunk ki. A szerepjátékok által egymás bőrébe bújhatnak, ezáltal jobban átérezhetik a másik helyzetét, érzéseit. Mindezzel új perspektívákat mutatunk meg nekik. A foglalkozások által nagyobb lesz a gyerekek empátiája, jobb közösség alakulhat ki, növekszik az egymás iránti bizalmuk és fejlődik az egymás közti kommunikációjuk is.

Belépés az internet világába

A foglalkozás során- egy pszichológus segítségével ismertetjük meg a gyerekeket az internet valós világával, annak pozitív és negatív hatásaival együtt. Fény derül arra is, hogy az internet használata időnként ijesztő a ránk zúduló információáradat, a függőség veszélye miatt, de ugyanakkor fantasztikus tárháza a tudásnak. Megfelelő használata a résztvevők beszélgetése által kristályosodik ki. Az önismeret, önkontroll, segítség kérése kiemelt szerepet kap, A foglalkozás végén megtanulják a résztvevők “NEM” SZENDVICS használatát, vagyis, hogy hogyan mondjanak másnak NEM-et. Az elhangzottakat közösen feljegyezzük. Ez a jegyzet segítségképpen az osztályban marad.

Ajánlott korosztály: 6-8. oszályos diákoknak

Untitled design (8)

Asszertív kommunikáció nagyoknak

Ebben a foglalkozásban különböző életjeleneteket dolgozunk fel, és keressük saját határainkat és annak kifejezését. Cél, hogy az osztály megtanuljon vitázni, elgondolkodjon a másik helyzetén és legyen képes az ő perspektívájából is megélni a helyzeteket. Hiszünk abban, hogy egymás és önmagunk megismerésével csökkenthető a gyermekek közötti erőszak.

Ajánlott korosztály: 5-8. osztályos diákoknak

Milyen lesz a jövő?

Ebben a foglalkozásban különböző jövő képeket nézünk meg, attól függően hogyan élünk a jelenben. A foglalkozás alatt közösen gondolkodunk arról, mi a mi egyéni felelősségünk környezetünk szépségének fenntartásában. Ezután mindennapi szokásainkat vizsgáljuk meg és keressük a lehetőségeket, hogyan tudnánk környezettudatosabbá tenni szokásainkat. Például, hogy műanyag palack helyett kulacsot használunk. 

Ajánlott korosztály: 7-8. oszályos diákoknak

hatszel_szigetlakok

RAFT – A SZIGETLAKÓK

A foglalkozás során a gyerekek szerepjátékok segítségével felépíthetik saját tökéletes közösségüket. A játékok és alkotói folyamat alatt egymásra támaszkodva és a másikat segítve hozzák létre saját szigetüket, a saját szabályaikkal és társadalmi felépítésükkel. Azonban együttműködés nélkül a sziget nem tud felépülni, és a lakói sem kelnek életre. Célunk ezzel a foglalkozással, hogy adaptáljanak a felépített tökéletes társadalmuk működéséből a való életbe is, ismerjenek meg konfliktusmegoldási módszereket, és hogy jobban, és effektívebben figyeljenek egymásra a mindennapok során.

Ajánlott korosztály: 6-8. osztályos diákoknak

RÉGÉSZEK – AZ ELVESZETT RAFT NYOMÁBAN

Ezen a foglalkozáson a gyerekek szerepjáték segítségével régészek bőrébe bújva kutatnak fel egy rég elveszett társadalmat. Betekintést nyernek a dokumentalista színházi formába, valamint megismerkednek a vitaszínházi környezettel is, ahol moderátor segítségével megoszthatják és ütköztethetik véleményeiket. Cél, hogy segítsük őket a vitakultúrájuk fejlődésében, és érzékenyítsük őket egymás meghallgatására.

Ajánlott korosztály: 6-8. oszályos diákoknak

Ismerj meg minket!

Találkozz velünk személyesen vagy írj üzenetet!

Kapcsolat